Vásárok rendje 1865-ig
Böjti vásár, húsvét elotti hatodik vasárnapon.
Margit napi június 13-án.
Fülöp napi augusztus 23-án.
Erzsébet napi november 19-én.


1865. A helybeli városi magisztrátus február 20-án az alábbi hirdetményt kapta meg kihirdetésre: A királyi magyar helytartótanács úgy rendelkezett 1865. február 5-én, hogy ezen túl ebben a királyi városban a kirakodó vásárok a következő napokon tarthatók:
Először. A nagybőjti vásár március hó első hétfőjén, de ha ez a nap, a farsang utolsó hétfőjére esne, úgy nyolc nappal később.
Másodszor. A májusi vásár, május hó első hétfőjén.
Harmadszor. Az augusztusi vásár (Krisztus színeváltozása-vásár) augusztus hó 6. utáni első hétfő.
Negyedszer. Az Erzsébet-vásár, az első hétfőn Erzsébet nap, november 19. után. és így lesznek az új évnek a vásárai. A rendelet életbe lépett és ebben az évben első ízben lesz teljes.

A Líceum házirendje 1776-ból

Az első szakasz szabályozza az iskolai és nyilvános istentiszteleten való részvételt és felhívja a tanulók
figyelmét a házi istentiszteletre.
A második szakasz a tanulók erkölcsi magatartására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza 27 pontban.
Rendes, tiszta ruhában járjanak. A város urainak adják meg a kellő tiszteletet. Tanszereiket tartsák
rendben. Tanulótársaikkal ne pörlekedjenek, ne győlölködjenek. Az árnyékszékeket tartsák rendben.
Hazamenetel közben semmiféle csintalanságot el ne kövessenek, hanem siessenek szállásukra. A kijelölt
decuriok vigyázzanak a rendre, s ha valaki nem jól viselkedik, jelentsék a praeceptornak. Ami az iskolában
történik, arról ne fecsegjenek otthon, különösen praeceptorára senki ne panaszkodjék. Ami otthon történik,
arról ne beszéljenek az iskolában. Rút, undok szóktól tartózkodjanak, zsidóknak, ebeknek, lovaknak az
utcán békét hagyjanak. A temetéseken rendesen viselkedjenek, bottal, korbáccsal meg ne jelenjenek. A rossz
társaságtól óvják magukat. A prédikátorok, tanácsbeli urak, praeceptorok, vének, asszonyok, leányok
előtt üvegjüket levegyék. Sem a városban, sem a Wandorfon lévő kocsmába, sörházba vagy más illetlen
helyekre menni senki ne merészeljen. Táncokra, lakodalmakra, vendégségbe csak akkor mehet a tanuló, ha
praeceptorától, szüleitıl vagy gazdájától engedélye van. Fegyvert viselni nem szabad. Kardot, puskát a
rectornál (igazgató) le kell tenni. Nyáron hideg vízben fürödni, télen csuszkálni, hóval hajigálni senki ne merjen.
Kertekben, szılıkben ne lopkodjanak.
A harmadik szakaszban a tanulmányaik rendes végzésére inti a törvény az ifjúságot s figyelmezteti a
tanítás alatt való helyes magaviseletre. Ne súgjanak, ne tartsák egymás elé a könyvet. Akik a latin és a
német nyelvet tanulják, csak ezeken a nyelveken beszéljenek, erre van rendelve a signum. Az iskolai
dolgozatot mindenki maga készítse. Aki iskolánkból eltávozik, ne alattomban menjen el, hanem
praeceptorának jelentse, a legfelsıbb osztálybeliek pedig nyilvánosan búcsúzzanak.

A Soproni vár
T ö r t é n e t e:
A ma is fennálló középkori soproni várat megelőző várról, vagy várakról nem sokat tudunk. A Sopronbánfalva fölötti Várhely (Burgstall) 483 m magas platója hallstattkori illír település volt, melyet sáncok vettek körül. A Kárőly-magaslaton is illír település nyomait találták, valamint a Várhely elé ugró 363 m magas Sánchegyen is. sz utóbbin két vár is van, a nagyobb Sopronbánfalva felé; a kisebb a 363 m magas kúpon. A Kárőly-magaslaton is nagy sáncok vannak, csak kisebb területen. A várhelyi fősáncok területét 38 katasztrális holdra lehet becsülni, melyet 2000 m hosszú fal övezett. A Bécsi-dombon is La Téne kori település nyomait tárták fel, melynek az előbbiekkel együtt szintén lehetett bizonyos földvára. A római Scarabantia pontos helyének és alakjának meghatározása még további kutatásokra vár, de nem valószínű, hogy itt római tábort (castrumot) találnak. A római Scarabantiát a népvándorlás viharai romba döntötték. A magyar honfoglalás után István király a lajtai határt helyreállítván, az. egykori Scarabantia helyén határvárat emelt: Sopront. E határvár István király korában inkább csak szervezet lehetett, mint újonnan épített erődítés. A határvár szervezete betelepülhetett az esetleg itt talált avar földvárba, de ha a magyar saját maga az avar gyűrűkre emlékeztető, vagy az orosz síksági vándorlásában a magyarság által megismert orosz földvárra hasonló erődítést készített is, ilyenből semmi nem maradt fenn. Míg ha kőfalakkal épült várról lett volna szó, akkor az nem tűnt volna el nyomtalanul. Sopron vára már a korai időkben kialakult; ezt bizonyítja Kálmán királynak Bouillon Gottfried keresztesei számára történt átvonulási útvonal kijelölése is. A megegyezésben szereplő castellum Cyperőn (Sopron) név 1096-ban nyilván jelentékeny várra vonatkozik. A korai Árpád-kori földtípusú várat nem tudjuk pontosan helyhez kötni. Mégis a település akkori egyházai adnak bizonyos útmutatásokat.
Ezekből kiindulva a település a még ekkor használatban álló római út ellenőrzésére, a közvetlenül fölötte fekvő Bécsi-dombon - a mai Bécsi negyed helyén - feküdt, melyben a település legkorábbi templomai épültek : a Szent János templom a Szent Jakab kápolna és a nagyméretű Szent Mihály templom. Utóbbival 1278-ban együtt említett Nagyboldogasszony templom szintén a mai városfalakon kívül állt, az ElőKAPU előtt, a Mária-oszlop helyén, 1533-ban történt lerőmbolásáig. ll62-ben említik Farkas soproni várszolgát, 1257-ben IV. Béla beszél a soproni várhoz tartozó Harka nevű várföldről, 1265-ben a királyi vár várnagya Péter ispán. A határvárat - melynek fent felsőrőlt templomai erre az időre már állnak - II. Ottokár csapatai 1253-1278 között több ízben elfoglalják és feldúlják, és a város hűsége biztosítására a soproni lakók gyermekei közül több túszt szednek. Mégis Sopron IV. Lászlónak 1277-ben megnyitja a város kapuit. Hűségük elismeréséül - Sopron védelmére és a megfogyatkozott polgárok számának emelésére - a király hozzájuk csatolja a lővéreknek - a határvédő királyi íjászoknak (sagittarii) - másik felét is. A királyi várat IV. László 1277-ben szabad város rangjára emeli. A soproniakat megerősíti a IV. Bélától és V. Istvántól nyert kiváltságaikban, melyek szerint a várostornyok és kapuk jó karban tartására a fertői vám felét nekik adja, továbbá a királyi udvarnokok földjeit is. Kiveszi őket a soproni királyi várispán joghatósága alól, és a soproni dézsmahuszadot a város falainak javítási munkáira adja. Megengedi továbbá, hogy a polgárok a város védelmére szabadon tornyot építhessenek. Ugyancsak IV. László az, aki 1283-ban eltiltja a városon kívüli települést, és megparancsolja, hogy azok, akik a város falain kívül telepedtek le, birtokaik elvesztésének terhe mellett térjenek vissza a városba (intra muros). E rendelet arra vall, hogy már korán kezdetét veszi egy olyan irányzat, mely a régi városmag elhagyására és új helyen, új város építésére törekszik. Vannak, akik az új kereskedők vásárhely-szükségletével magyarázzák ezt a törekvést; mi inkább Mollay értelmezését fogadjuk el. hogy a szabad bíró és esküdtek választásán összekülönböző magyar és német lakosságból a kisebbségben levő német vendégnép az 1283 előtti időkben kivonja magát a magyar városi elöljáróság joghatósága és az általa kirótt adók fizetése alól.
A legrégibb vár eredeti helyeként nem az akkor még puszta mai Belvárost tekintjük, hanem azt a régi városmagot, melyet a Bécsi-dombon álló románkori templomok határoztak meg. 1277-1360 között a királyi magyar határvárból virágzó szabad királyi város lett, olyan kereskedőváros, melyben a németség fokozatos többségre emelkedik. Az Ottokári pusztítások után is fennálló magyar városnak IV. László adott ugyan tornyok és városkapuk építésére engedelmet, de hogy az elpusztított és megfogyatkozott lakosság élt-e ezzel az engedelemmel, arra semmi bizonyítékunk nincs: Viszont nagyon valószínűnek tartjuk, hogy a vendégnépek a régi városi lakossággal nem tudván megférni, kiköltözködnek az út másik oldalára, egy addig puszta helyre - a mai Belváros területére -, ahol nagyobb arányúan. rendezkedhetnek be, és a rohamosan felszaporodó lakosság - élénk kereskedelmi élete, adottságai, száma és anyagi képessége folytán - korán fallal veszi magát körül. Ennek az első új városfalnak sem keletkezési idejét, sem kiterjedését nem ismerjük, sot ma még pontos keresztmetszete is bizonytalan. Az Orsolya tér 3. sz. alatt 1954-ben az épület átalakításával kapcsolatban az iskolaépület déli, magasabb udvarában, a tornaterem és várfal közötti területen, az udvarszint mélyítése közben Héjj Miklós és Nagy Emese vezetésével végzett leletmentő ásatás kiégett töltés maradványait tárta fel. A töltés iránya megfelelt a mai várfal irányának, keresztmetszete nem volt megállapítható. A lelet olyan kiégett agyagkonglomerátum volt, melyben gerendanyomokat találtak. A talált gerendák nem a gát átégetését szolgálhatták, mert a földtöltésbe épített gerendák csak parázslottak, és nem éghettek lánggal. A töltést a földváraknál szokásos kötőgerenda szerkezettel építhették, de nem égethették ki, mert ilyen égetett-töltés várvédő építőmódszerről sem a római, sem a népvándorlás korabeli, vagy későbbi népeknél nincs tudomásunk. A töltés átégését tehát nem tartjuk tudatos eljárás eredményének, hanem tuzvész lehetett az oka, amidon a földtöltésen épült rótt palánk, védőfolyosó, fagerendákból álló, feltehetően a várfalhoz belül csatlakozó fészerek és raktárak, lakóházak gyúlékony anyagával együtt hatalmas tűzben lángolt és ez az óriási tűz égette át a töltés agyagos tömegét. Leletek kizárólag római koriak, vagy a XVII. századtól kezdodoek voltak. A kiégett töltés rokon azzal a maradvánnyal, melyet a régi városháza bontása idején a várostorony mellett Bella talált. Ugyanis ez a lelet is egymásra merőleges favázas szerkezetű volt és átégett agyagból állt. Ez lehetett a feudalizmus korából származó legrégibb várfal, melynek körvonalát azonban ma még - több kutató ásatás hiányában - nem tudjuk megrajzolni. Sopron Belvárosát övező, maradványaiban máig megtalálható vár falait legkorábban az 1597. évi alaprajz ábrázolja. E fejlett, hármas falgyűrű, a külsőtornyos védelem azonban csak a fejlődés hosszú menetének utolsó állomása. Lassan alakulhatott ki ez a védőfal rendszer és talán a terület is egyre bővült.
A várostorony körül, mint a Bécsi-dombi régi lakónegyedhez legközelebb eső terület körül alakulhatott ki az első földgátas rótt-palánkos védőöv, melyet az első kőfal építése követett, ezután a második kőfal, falszoros-gyűrű, árok, végül a tűzfegyverek idejében megépülnek a külső tornyok. Ugyanekkor az ostromlók ágyútüze elleni védelem szükségességéből a középső - fő - védőfalat magasan feltöltik földdel (ún. bástyakertek), ami egyben alkalmas elhelyezést biztosít a védelem ágyúi számára is. Teljesen hasonlóan játszódik le a városfal kiépítése Bernben, ahol a folyókanyarban fekvő város folyóhatárőlta hosszúkás területe a XII. századtól kezdődően négyszer bővül, anélkül, hogy a város hosszan nyúló utcaszerkezetén ez ma leolvasható lenne. Bernben is, mint Sopronban, csak a mag körüli tér adja az indítékot. A városfejlődés szakaszait több ásatással sikerült bizonyítani. Eszerint csak a XV. század közepére alakult ki az a külsőtornyos városfal, mely a sopronival rokon. Végigtekintve a magyarországi várépítés fejlődését, azt látjuk, hogy a soproni külsőtornyos városfal is legkorábban csak a XV. század vége felé épülhetett. A külső tornyok azonos méretei és szabályosan egyenlő távolsága az építés egyetlen periódusára engednek következtetni. Olyan időszakra, melyben Sopron lakosságának megvannak azok a fejlett gazdasági alapjai, melyek e hatalmas munkához, a városfalak korszerűsítéséhez kellettek. Elég, ha a belső falszoros 5 m magasan földdel való feltöltésére gondolunk, mint a munkák egyik tételére. A várnak általunk feltételezett keletkezését megerősítik a legújabb ásatások a Belváros területén. A római kori - általában 7 m mélyen eltemetett - réteg és a felette települt mai Belváros szintje között nem találtak X-XIII. századi lelet- anyagot, vagyis teljesen hiányzik a honfoglalás-kori és az azt követő századok településének maradványa, nincs települési folytonosság. A Szent György utca elején, valamint az egykori zsinagóga helyén Radnóti Aladár és Alföldi Mária 1950-51. évi ásatásai feltárták a római réteget, de középkori lelet nem került elő. A mai Belváros területén a Kolostor utca 3. sz. ház pincéjében talált római hypocaustum a negyedik olyan hely, ahol a római település rétege fölött a feudalizmus kora első századai életének semmi nyoma sem maradt.Más helyen már rámutattunk arra, hogy a tatárjárás a királyi várak alján megtelepedett hospesek soraiban nagy pusztítást végzett, s ennek ellensúlyozására IV. Béla több helyen a várakba telepítette azokat, akik életben maradtak (Székesfehérvárott 1250- ben, Esztergomban 1256-ban, Győrött 1271-ben). Ez a folyamat az Anjouk alatt úgy módosult, hogy nem a várakat hanem a váralji településeket kezdték erősíteni.

A soproni Belváros utcahálózata Budával rokon, mely, mint tudjuk szintén legkorábban is csak 1255 után, de akkor aránylag feltűnően gyorsan, néhány évtized leforgása alatt épült ki. A soproni vár, falakkal övezett területen álló lakóházak barokk köntöse alatt is - mint Budán - egyre több gótikus nyíláskeret, ülőfülke maradványát tárta fel a kutatómunka, de nem találjuk korai középkori építés nyomait. A település legrégibb két temploma (Templom utca 1. és Szent György utca 9.) gótikus stílusú, építésüknek gazdasági alapjait, a fejlett kézmuvesség és iparral együtt járó fejlett polgári társadalmat csak későbbi időpontban - városaink iparának a XV. század első évtizedeiben történt fellendülése idején - találhatjuk meg (Szűcs Jenő, Városok és kézművesség a XV. századi Magyarországon. Bp.1955, 48.). A XV. század a magyar várak külsőtornyos típusának kialakulási ideje is. 1328-ban I. Kárőly meghagyja Sopron polgárainak, hogy mindazok, akik a városon kívül laknak, épületeiket lerőmbolva a városba költözködjenek vissza és Dezső soproni ispánt megbízza a parancs végrehajtásával. A király 1330. évi újabb rendeletével ismét szigorúan megparancsolja a soproni polgároknak, hogy közülük mindazok akik a városon kívül az ún. Burgon (In burgő residerent) laknak, azonnal költözzenek vissza a városba. E rendelet "burgo" kifejezésébol arra következtettünk, hogy a régi város falait elhagyva, az azon kívül alakult új városnak - a többszöri királyi tilalom ellenére is - bőven volt ideje arra, hogy falai elkészüljenek. Anélkül, hogy az oklevelek kifejezéseinek értelmezése körül kialakult vitában részt kívánnánk venni, a Belvárost övező várfalak folyamatos kialakulását a suburbium fallal körülvett helyéről egyre nagyobb térületet övező bővüléseként vezetjük le az 1597. évi térképen jelzett, és ma is álló várat. 1330. júniusi rendeletében a király meghagyja a soproni városi tanácsnak, hogy aki a polgárok közül ismételt parancs ellenére sem költözködik be a városba, úgy annak birtokát és házát elvéve adja el, és az így nyert pénzösszeget a város erődítéseinek javára fordítsa.
Az új erődítési munka ez idő tájt fejeződhetett be, mert 1339. májusában I. Károly a soproni polgárok kérelmére a Fertő vizén a vám fél jövedelmét még két évre nekik adja a város erődítéseinek teljes kiépítése céljából. Sopront ebben az időben nem sok háború fenyegethette, mert lakossága minduntalan elhagyja a nagy költséggel épült falak nyújtotta védelmet, és a falakon kívüli elővárosban - ill. elővárosokban - telepedik le. Nagy Lajos 1353-ban meghagyja a soproni polgároknak, hogy térjenek viasza a város falai közé lakni, és a hetivásárt bent a városban tartsák. 1359-ben pedig, miután tudomására jutott az, hogy a városban több telek és házhely üresen áll, meghagyja a soproni tanácsnak, tegyék közhírré, hogy aki jövő Szent György napjáig nem kezd el építkezni, avagy nem adja el azokat másoknak, akik építeni akarnak, ez idő elmúltával az üres telkek, tekintet nélkül a tulajdonosra, eladatnak olyanoknak, akik hajlandók építkezni. A nagy terjedelmű vár rendszeres karbantartása súlyos anyagi terheket jelentett a soproni polgárság számára. Ezért a királytól megfelelő adókedvezményt kérnek és kapnak is. Zsigmond 1397-ben megparancsolja János győri püspöknek, hogy a soproni polgároknak, kiváltságlevelük értelmében, a város erődítményeinek kijavítására fordítandó dézsma huszadot adja ki rendesen. Ugyanez év augűsztusában pedig a soproni harmincad-jövedelemből a város falainak és árkainak jó karban tartására további intézkedésig, évente 200 forintot rendel. IV. Frigyes német király 1447-ben meghagyja a soproni polgároknak, hogy az alsó fal- szorosnál (zwinger) elkezdett védőoromzatos mellvéd (hiernweer) építését fejezzék be. A XVI. század közepén a ma csupaszon álló várfalát védőoromzatos mellvéd koronázza. Mátyás király idejében a már korábban teljesen kialakult vár falai ismét düledezőben vannak. Ezért 1464-ben Mátyás megparancsolja a városnak : az összedűlt várfalakat javítsák ki, és közli velük, a vármegyei nemességnek is meghagyta, hogy e munkában segítségükre legyenek. 1469-ben Mátyás a soproni városfalak és tornyok építésére évenként l00 forintot engedélyez a soproni koronavámból. 1477-ben Budán kelt oklevelében pedig értesíti a város tanácsát, hogy városukban fekvő csapatai vezérének utasítást adott Sopron erődítményeinek kijavítására és kiépítésére. A városban elszállásolt csapatok erőszakoskodhattak, mert 1480-ban a király, értesülve kihágásaikról elparancsolja őket, és csak kevés gyalogost hagy náluk, hogy a város megerősítésén dolgozzanak. A vár és a város fontos szolgálatokat teljesített Mátyás királynak a német császár elleni háborúban, melynek során háborús pusztítások és rombolások érték. Ezek eltüntetésére 1483-ban a város évi adójából 10 éven át 300 aranyforintot és a harmincad-jövedelemből 16 éven át 200 aranyforintot kapnak minden évben a vár megerősítésére. A magyarországi várépítészetet vizsgálva azt láttuk, hogy a legkorábban az l597. évi térképen ábrázolt soproni hármas belső városfal több évszázad fejlodésének eredménye. Ez egyelőre kellő ásatások hiányában szakaszokra el nem választható, és csak a XV. század végére alakul ki máig fennmaradt formájában. II. Ulászló 1496-ban megengedi, hogy a harmincadot 2 évig a várfalak kijavítására fordítsák, mégis Sopron 1500. táján azért kér adóelengedést, mert nem védik már falak a várost, s a harci eszközök és kiváltképp a kapu fölötti egyetlen torony teljesen romokban van (Omninő desolata est.). A megrongált, vár helyreállítása úgy látszik nem sikerülhetett, vagy újabb sérüléseket kapott, mert II. Ulászló 1507-ben Budán kelt rendeletében ismét meghagyja, hogy Sopron városa rongált erődítményeit újból építse fel, amiért 3 éven át minden rendkívüli adó alól mentesíti, és megengedi nekik, hogy a falvaik után járó adót ugyancsak három éven át az erődítmények helyreállítására fordítsák.
E rendeletét 1510-ben újabb két évre kiterjeszti, 1515-ben pedig Tatán kelt levelében megparancsolja a zsidók elöljárójának és az összes soproni zsidóknak, hogy a városfalak felépítéséhez és megrongált falak kijavításához ők is járuljanak hozzá, a házakat is tartsák jó karban, mert ellenkező esetben hatalmat ad a városi tanácsnak, hogy erre őket kényszerítse. Ugyanez évben a király - hivatkozva arra hogy saját szemével látta Sopron városának lerőmbolását - harmincad-mentességet ad mindazoknak a polgároknak akik házaik rendbe hozására épületanyagot szállítanak - és az ide költözködni óhajtó jobbágyoknak is, ingóságaik után (Házi, Oklevéltár. I, 6, 232., 250., 322.; 333.). II. Lajos is elengedi 1525-ben a városra kivetett 500 forint rendkívüli adót azzal a céllal, hogy a városfalat kijavítsák. E munka 1526. táján befejezéshez közeledhetett, mert II. Lajos arról értesíti Dóczi János királyi kincstartót, Sopron vármegye hatóságát és a királyi adószedőket, hogy a város, falai megerősítése befejezése céljából, egyévi teljes adómentességet élvezhet. A vár harcászati jelentosége Mátyás idejebeli fénykora után hamar elveszett. A török 1529-ben el is foglalja és feldúlja a külvárost. Mégis nyilván a korabeli harcászati eszközöknek megfelelő védelem kiépítéséről le kellett mondani. Az ostromló tuzeszközök hatótávolsága állandóan növekedvén, a környező magaslatok - elsősorban a Szent Mihály- domb - miatt Sopron várának védelme egyre hátrányosabb helyzetbe jutott. A Szent Mihály-dombnak Sopron védelmi rendszerébe való bevonása viszont olyan költséget jelentett volna, melyre az állandó anyagi gondokkal küzdő Habsburg-ház nem mert vállalkozni. Ezért a bécsi haditanács a török ellen Magyarország területén tervezett végvárrendszer kiépítésekor Sopron várát nem korszerűsíti. Itt semmit sem találunk a komáromi, győri várak új-olasz rendszerű erődítményeiből. A vár fejlődése megáll. A XVI. században is többször javították a várat. 1590-ben Észak-Dunántúlon földrengés volt és az ez időben már szokásos belső földfeltöltések - terrapienok - által terhelt falak a földlökésektol feltehetően sok kárt szenvedhettek. Az 1945-ös háborús sérülések közepette a Várkerületen kiszabadult és nemrégen helyreállított nagyrondellát már fejlettebb várvédő tüzérség elhelyezésére alkalmasan építették ki. A nagyméretű kör-rondella várvédelemben való felhasználása ugyan Mátyás király idejére vall, de miután az 1597-es térkép ezt nem tünteti fel, kénytelenek vagyunk a rondellát Sopronban rendkívül késői idopontban alkalmazott védőberendezésnek mondani, mely feltehetően az 1600-as évek elején készülhetett. Erre vonatkoztatható Payr György és Payr Mihály krónikájának (1584-1700) azon megjegyzése, mely szerint az 1614. évben építették a Hátsó-kapu melletti bástyát. Falait téglából építették, mert a városnak a XVII. században már téglavetői voltak, melyek anyagával az építkezés gazdaságosabb volt. A nagy átmérőjű rondella tehát 1614-ben épült és a Payr-Krónika a XVII. század elején végzett több más munkáról is tájékoztat. Így 1615-ben a városfal Hosszúárkát tisztítják ki a Várkerület páros számú házainál, a Festő-köztől az Ikva hídig, továbbá a Hosszúsor mentén a mai Rákóczi út, Széchenyi tér és Domokos utca vonalán. 1616-ban kitisztítják a Rövid városárkot (Kürtze statgraben), vagyis az Előkapu és Hátsó-kapu közötti rövidebb árkot, a mai Várkerület keleti szakaszán. A Payr- Krónikában megnevezett Hosszú-árok a két kapu közötti hosszabb várfalszakasz előtt volt - a mai Széchenyi tér, Színház utca felőli oldalon. (Ez a soproni vár szempontjából nem nagy jelentőségű meghatározás az egyetlen, melyet Major Jenő tanulmányából elfogadunk). A Krónika 1617. húsvétja előtt is több helyen beszél falépítésről, mindenekelőtt a kapuknál (Gazda, egykor Wieden utca, régi Szent Mihály temető és az összes külvárosi kapuknál). A híres, jó bortermő évben építik a Hátsó- kapu melletti tornyot is, melyből azonban ma már nincs semmi.
1627-ben ismét kitisztítják az árkokat, köztük a Hosszú-árkot is. A Hátsó-kapu mellett bástyákat építenek és ekkor fejeződik be a vár körüli, elővárost övező külső várfal 1617-ben megkezdett építése is. Vannak, akik a különböző városkapuk okmányokban szereplő korai említéseibol: Halász-kapu 1432, Szent Mihály-kapu 1504, Szélmalom-kapu 1523, Újteleki-kapu 1524, Szent Lénárd-kapu 1475, Magyar-kapu 1535 tévesen korai falakra gondolnak, pedig a hivatkozott krónikahely megmondja, hogy Lackner 1617-ben kezdte építeni a falat a kapuk mellett. Milyen falak állhattak itt akkor 1617 előtt, ha csak most kezdik azokat építeni A kapuk ez idopont előtti említésének helyes értelmezése tehát inkább sorompó, vámhely, az út kapuszerű lezárása, amely nem feltételezi a csatlakozó várfalakat. Azok helyén lehettek közönséges kerítések is.Más városaink védőfalainak keletkezési idopontjával való összehasonlítás is az elmondottakat támasztja alá. Pest a XV. század elején még nyílt város, mely csak ezután kapta külsotornyos védőfalát. A Sopron belvárosát övező várfal egységes megépülte után hosszabb idonek kellett elmúlnia amíg a külső tornyokkal tagolt hármas védőöv kialakult és amíg a városmagot védő árok és vársík feltétlenül üresen hagyott széles sávján túl, olyan újabb külső települések fejlodhettek ki, amelyek magűkat védőfallal kerítették körül. E falak azonban mindig inkább védhető kerítés jellegűek voltak, melyek a város látható határait jelentették. Komolyabb támadás ellen védelmet soha nem nyújthattak, Leírása: A XV. század végére kialakult vár nagyjából észak-déli irányban álló téglány alaprajzú területét, melynek két hosszanti oldala enyhén domborodik, magas védőfalak zárják körül. A várfalak előtt rendkívül nagyméretű, mintegy 60 méter széles, beépítetlen terület volt, mely a Várkerület , Széchenyi tér, Petofi tér, Ógabona tér és ismét Várkerület külső házsorainak homlokzatvonalain ma is leolvasható. Ez a házsor híven követi a várfalak enyhén törő vonalát. A mai napig úgyszólván teljesen megmaradtak a körülfutó várfalak és a bástyák nagy része is. A hatásos nyilazás határértékét (Gyalókay Jenő szerint 60 métert) igénybevevő nyílt terület és a magas védőoromzatos kőfal mellett a védők - a megmászás elhárítására - a falak elé ugró, tehát oldalt-kilövést lehetővé tevő, kis, kör alaprajzú védőtornyokat is építettek. Építési korukra nincs adatunk. Az 1340-ben említett hármas falrendszernek a mai várban kevés nyomát találjuk. A hármas várfalgyurű külső falaiból ma már csak kevés maradvány látható. A várárokban épült későbbi gazdasági épületek, fészerek homlokfalai általában e várfalmaradványokra alapozottak. A védőtornyokkal tagolt középső falat körülölelő külső kapuszoros-fal csekély maradványa került elő legújabban (1955) a Storno-ház és a Várkerület között, az itt létesítendő átjárónál. Az 1447. évi oklevél falszorosról (zwinger) beszél, ami több falövre vall. Sopron várát 1597-bol ábrázoló térkép két helyen zwingert jelöl. Éspedig a mai kerek kis védőtornyokkal ellátott várfalon belül és az ezen kívül húzódó falaktól közrefogott területsávokat jelöli. A belső fal egyben védőtornyos, ma is álló, várfalakra néző külső határfala a középkori házaknak. A külső fal pedig a várároknak belső, felmagasított fala. Ebből ma már nincs semmi. Mindkét fal tehát, mind a belső, mind a külső, védőtornyok nélkül készülhetett. Csak a külső. falnál látunk az 1597-és térkép két helyén - a legészakibb és legdélibb sarokpontokon - egy-egy kör alaprajzú és a belső védőfal védőtornyaival megegyező méretű rondellácskát. Nem látunk a térképen osztófalat sem. Tehát a leírt falszorosokban nem volt osztófal, amely a szorost kisebb szakaszokra osztotta volna. Csak a mai állapotban, a belső (felső) falszoros egyik helyén, a Templom utca 18. számnál esik le a szoros szintje - mely máshol a védőfal koronamagasságát követi - kb. 4-5 métert. Az sem biztos, hogy eredetileg is így volt.
A falszoros rekeszelőfalas felősztásának hiánya a védelemre hátrányos volt, mert a támadók a falszoroson körüljárva kényelmesen megkereshették azt a helyet, ahonnan a városba betörhettek. Ha a mai városfalakat vizsgáljuk, azt látjuk, hogy ezek voltak a középső, egyben fő védőfalai a városnak. A hármas falövezetben ugyanis a surun épített, kör alakú védőtornyokkal ezt a középső falat erősítették meg. Belső védőfal: a középső védőfalon belüli falszorosra néző falak a védőövben - mint már említettük - a hármas védőfal legbelsejét alkották. E - még több helyen ma is házfalakat képező és a házak errefelé néző homlokzatával legtöbb helyen átépített - falakban is vannak lőrések és feljárók, melyek a fal eredeti védelmi céljára utalnak. Így a Fő tér 8. sz. Storno-házban középkori feljáró csúcsíves ajtókeretét találjuk, a 7. sz. Lacknerházban ugyancsak gótikus ajtókeretet. A Szent György utca 19. sz. házban a falszoros szintje fölött még kb. öt méter magasságig álló romos középkori határfal felső részében pedig három - a középső, fő védőfal lőréseivel egyező méretű - lőrés látható. Ugyanígy megmaradtak a legbelső védőfal lőrései a Városház utca 2. sz. alatti házhoz tartozó udvar hátsó, középkori eredetű romfalaiban. Itt is három, az előbb leírtakkal egyező lőrés van. A város belső területéhez képest mintegy három méterrel magasabb szintű, belső falszorosra nemcsak gyalog-feljárók vezettek, hanem kocsi-felhajtó is. A Szent György utca 1. sz. alatti ház udvarában, a belső várfal megmaradt szakaszában 2,40 m széles nyílású, szegmensíves záródású, középkori kapukeret látható. Küszöbét törmelék borítja. A hármas védőöv legbelső fala biztosan megállapítható: a Fő tér 8., 7., 6., Orsolya tér 3., 2., 1., Szent György utca 19., 17., 15., továbbá a Városház utca 2. sz. házak udvaraiban, ill. telkei hátsó határvonalán. Ezek az ún. Bástya-kertek. Feltehetően ilyen falakat rejtenek : a Templom utca 2., 4., 16., 18., 22., Szent György utca 13., 9., 7., 5., valamint a Városház utca 4. sz. házak Bástya-kertre néző homlokzati falai. A legbelső falövezet falai 60-100 cm falvastagság mellett 5-6 m magasak lehettek a falszoros szintjétől számítva. A középső védőfal-övet erősítő védőtornyok egyforma méretei (5,20 m belső átmérő) és egyenletesen sűrű elősztásuk a védőfalakon (kb. 30 m tengelytávolság) arra vallanak, hogy a teljes védőöv egy építési időszakban keletkezhetett. A fővédőfal vastagsága a falszoros szintje fölött a lőréseknél 60-70 cm. A lőrések egymástól 2,40-2,80 m tengelytávolságban ismétlődnek, szabályos sort alkotva. A lőrés a fa1 árok felőli síkján van. 8 cm széles és 65 cm magas. Befelé 65-70 cm-re kiszélesedő és 80 cm magas töksérbéléssel, enyhe szegmensíves záródással készült. Legtöbb esetben téglával átboltozva. A kerek védőtornyok egészben vagy részben megvannak: a Fő tér 7., 5., Templom utca 2., 8., 16., Színház utca 2., Orsolya tér 3., 2., Szent György utca 19., 15., 9., , ., 3. és a Városház utca 4., 6. sz. házakban. Az egykori várárok felől nézve ma is láthatók a Várkerület 110., 102. (kettő) és a 98. sz. házak melletti rondellák, a Várkerület 10., Színház utca 11. és 15., valamint 19. sz. és 25., 31. sz. házak udvarában levő rondellák. Az oldalozást és sarokvédelmet ellátó, fent felsőrőlt tornyocskák falvastagsága azonos a fő védőöv várfalainak vastagságával.

Lőréseinek méretei nem állapíthatók meg, mert ép nem maradt meg közülük sehol. Annyi mindenesetre megállapítható, hogy tornyonként 3-3 lőrés volt, melyek közül a középső előre, az oldalsók a várfalakra néztek. Az egyenletesen 30 méterenként ismétlődő tornyok ritmusában az 1597-es térkép szerint a Széchenyi tér 17-18. sz. ház tájékán két torony 12-13 m tengelytávolságra állhatott. Ez a két közelfekvő, de ma már nem kimutatható torony kapuvédő elrendezést tesz valószínűvé. A védőtornyoknak az említett térképen látható rendkívül. szabályos ritmusa és azonos méretei egyetlen építési periódusban való elkészülésüket bizonyítja. A leírt hármas falrendszer az új helyen 1340 tájára tehetően már kialakult. A környékbeli kőbányákból könnyen nyerhették a szükséges falazó anyagot, és minthogy ez időben a várvédelem fő célja a falak megmászásának megakadályozása - csak vékony falakat építettek; amelyek ilyen módon hamarosan elkészülhettek. A nagyrondella 3,50 m vastag falak mellett 16,50 m belső átmérőjű; négy, egyenletesen elősztott kilövő nyílással, melyek legszűkebb keresztmetszete 45-50 cm, a belső falsíktól 50 cm mélyen van. A kifelé szélesedő kilövő töksér legnagyobb szélessége a külső falsíkon 3,20 m. A rondella 8 m magasságával 2 méterrel magasabb koronájú, mint az átlag 6-6,50 m magas középső várfal. A rondellát erőteljes lemez, alatta horony, ez alatt pákatagból álló 80 cm magasságú faragott kőpárkány díszíti, melyen a négy kilövő nyílás ül. A hármas védőfal-rendszer legkülső fala, valamint a várárok külső ellenfala (contra escarp) ma már nem található. Ezek megállapítására kutató ásásra volna szükség. A körülfutó hármas rendszer: a belső város szintjéhez képest 3 méterrel felemelt és két fal között húzódó 5-8,20 m között váltakozó szélességű felsővárszorosból, és ez alatt a mai Várkerület szintjén levő, kb. 6 méterrel mélyebben fekvő, mintegy 6-8 m széles alsó- várszorosból állt. Utóbbi előtt volt a 12-16 m széles várárok, melyen kívül még mindig maradt bőven beépítetlen terület, mert a házak Várkerület, Ógabona tér stb. homlokzatvonalai a védőfaltól átlagban 60 méterre vannak. E beépítetlen terület megfelel a későbbi időkben szereplő vársíkoknak (glacis), a védők tuzfegyverei által pásztázható területnek. E területen minden építmény az ostromló számára előnyösen felhasználható fedezéket jelentett volna. Érthető tehát, ha az akkori fegyvereknek, a nyilaknak megfelelő leghatásosabb lőtávolságon belül a védők gondoskodtak arról, hogy a környező területsáv szabadon maradjon. Ez egyben azt is jelenti, hogy az árkon kívül vezető út mellett bőven volt hely az alkalmi piacok tartására, de még országos vásár kirakodására is és ez magyarázhatja azt, hogy a háborús eseményektől aránylag kevesebbet háborgatott városban nem gondoskodtak a nagyméretű belső piac elhelyezéséről.
A téglány alakú várnak felső (északi), rövidebb oldala közepén volt egyik kapuja, az ún. Előkapu, melynek védelmére - a közhiedelem szerint Árpádkori maradványokon emelt - kaputorony állandó bővítéssel és szépítéssel nyerte mai formáját és mint várostorony (Tűztorony) ismeretes. Az 1465-ben először említett Előkapu építésének idejére nincs adatunk. kaputornyáról 1409-ből olvastunk először. A kaputorony és vele kapcsolatos híd, valamint a kapuudvarok védőmű-együtteséről megközelítő tájékozódást nyerhetünk Riedlmayer Gyula építész rajzáról. A rajz a kaputorony előtt másik - kisebb - kaputornyot ábrázol, melyhez két oldalról a városfal csatlakozik: előtte széles árok, az árkon át híd vezet. A kaput körülvevő védőművek a kapu tengelyére merőleges irányú hosszan nyújtott alakú udvar köré csoportosulnak. A nyújtott kapuudvar nyugati sarkán tömör falú védőtornyot látunk; keleti sarkán ötszögű, a város felé nyitott oldalú ágyútornyot vélünk az alaprajzból felismerni. Az Előkapu Storno-féle leírásából több helyen későbbi kiépítésekre, átalakításokra következtethetünk, de ezeket - mivel az eredeti részek ma már eltűntek - újabb ásatás nélkül egyelőre nem tudjuk elkülöníteni. A leírt művekhez derékszögben elforduló tengellyel csatlakoztak azok a további védőművek, melyek az árkon túl készültek, és melyeknek körvonaláról a mai Előkapu-Várkerületi házak építési homlokzatvonala tájékoztat. Az Előkapu e legkülső védőműveinek alaprajzi elrendezései nyomon követhetők az 1597. évi bécsi térképen és még részletesebben az 1754. év előtt készített Trost-féle rajzon. Az utóbbin, az égtájakat jelző csillag mellett ábrázolt kerek védőmű azonos a mai Előkapu 11. sz. ház és Várkerület sarkán álló kerek építménnyel. A várnak még egy felvonóhidas kapuja volt : a Hátsó-kapu utca vonalában a vár délkeleti sarkában levő ún. Hátsó-kapu. A Hátsó-kapu egykori elrendezésére vonatkozóan támpontot nyújt az 1597-es vártérkép, ahol a kaputornyot kettős kapuudvar előzi meg, majd az árkon át íves úttengelyű híd következik. A Hátsókapu 1. sz: alatti ún. Hasenauer-ház építése idején, 1816 körül készített felvételi rajz (Városi Levélt.) részletes betekintést nyújt a kapu XIX. század elején még fennállott maradványairól. Eszerint a kaputorony rendkívül vastag (átlag 3 m) falú nyújtott négyszög alaprajzú torony volt, melynek árokfelőli oldalán a toronyaljból őrség nyílt, ahonnan a falszorosba lehetett jutni. Az őrségszobával szemben kettős nyílás vezetett a kaputorony másik oldalához csatlakozó kapuszorosba.
A felvételi rajzokon a kaputorony alját hevederek osztják három mezőre. Az árok felőli mező és az őrségszoba fölött a rajz keresztboltozatot jelez, a vár belseje felőli két mező jelzetlen, ezek feltehetoen dongaboltozatosak voltak. Ilyen a korai soproni belvárosi házak kapualjainak boltozási rendszere is. A kaputorony belső kapuja mellett, az északi oldalon lépcső indul a tornyot északról körülvevő kis udvar mintegy 1,50 m-rel magasabb szintjére, és e szintről a torony falához tapadó egyeneskárú lépcső vezetett a kaputorony emeletére. A városfal védőterasza újabb, mintegy 3,50 méterrel magasabb szintjére a legbelső falhoz tapadó egyeneskarú lépcső vezetett. Külső oldalán igen erős fal állott, és e lépcsőkar végén kisebb méretű torony, benne 2,50 X 2,00 m méretű, keresztboltozattal fedett szobával. E toronynak falai azonban csak 80 cm vastagok. Lebontották 1822-ben. Mind az Előkapu, mind a Hátsó-kapu elé. azok v édelmére és a bejutás megnehezítése végett kapuudvarokat építettek, melyek védelmi jellege mindkét helyen leolvasható a telkek fűrészfogas visszaugrásaiban, ahonnan a védők a behatoló ellenséget kereszttűz alá vehették. Az Előkapu barokk-kori állapota még a középkori vár-szerkezetre vonatkozó tanulságokat tartalmazza. Ezt a helyzetet rögzíti az 1754 előtti időből kelt rajz, melyet Joannes Georgius Trost maurermeister rajzolt a Nepomuki Szent János kápolna és szobor elhelyezésére (eredeti: Sopron, Közlevéltár) (65. kép). A várnak kis kör alaprajzú védőtornyai és nagyobb, már tüzérség elhelyezésére alkalmas rondellái mellett egy ó-olasz rendszerű bástyája volt. Ez a bástya a délnyugati sarokbástya volt, znelynek egyik homlokfala a Petofi térre, másik a Széchenyi térre nézett. A bástya a csatlakozó várfalak homloksíkja elé mintegy 6 méterre ugrik ki, azokat innen a védők jól oldalazhatták. Ezt az olasz rendszerű bástyát is a rondellával együtt szokatlanul késői időre, 1597 utánra tehetjük, melyet a rondella építése - mint korábbi típusú - megelőzött. Építési ideje a XVII. század közepe. 1640 körül épült a külső várnak az a boltozott szakasza, mely a soproni Liszt Ferenc Múzeum kertjében pár méteres hosszban máig megmáradt.
A Bécsi út tengelyében levő Bécsi-kaputól - melyet Szélmalom-kapunak is neveztek - megtörik a külső várfal iránya. A kapu mellett állott kis rondella már nagyon düledező állapotú. DNy-i irányban követve a falat, az egybeesett a még ma is álló emeletes gazdasági épületnek (az egykori jezsuita kollégium) utcai homlokzati falával, sot itt egy rondellácska is erősítette a külső várfalat, mélyet az utca kiépítésekor a múlt század végén bontottak le. A Patak utca irány t követő várfal egy rondellácskája itt, a Lackner Kristóf utca és az Ikva közötti szakaszon ma is épen látható. A falak ezután a Ferenczi János és Újteleki utcák belső határvonalát alkotva, jó hosszú szakaszon megvannak, két rondellácskával. A Képezde utcát követő, délnek tartó fal iránya a Múzeumnál megtört és innen a Deák tér hosszú vonalán húzódott egykor. A Zita-kórháznál ismét mégtörő vonulat felfelé tart a Kőfaragó térnek. Innen a Fapiac és Pócsi út közti telkek belső választóvonalát alkotva északnak tart és a kat. temető falaihoz csatlakozik. Közben két rondellácskája áll még (66. kép). A külső várfalakhoz kerített helyek csatlakoztak, kerített majorságok. Ilyen 1660. táján a jezsuita kollégium kerített majorja közel a Bécsi-kapuhoz, és a jezsuiták 1700. körüli gyümöksös és veteményes kertje (később ferencrendieké) a Ferenczy János utcánál. E kertek ábrázolását látjuk Michel Zakariás 1700-ból származó metszetén is, mely a várost madártávlati képben mutatja. A kép legendájában olvashatók a Bécsi-kapu Windtmühdthor, a két rondella közötti torony Bdechthurm elnevezései is. A Belvárost övező várfalhoz ebben az időben még egyetlen házat sem építettek kívülről. Az itt leírt külső várfalakon belül van egy kisebb területet befogó külső várfal is, melynek maradványai láthatók az Ikva partjain, és a Paprét városfelőli oldalán is követhetők. Egy rondellácska is maradt a Tűzoltó-torony háta mögött az ikvaparti falban.

Bécs ostroma
Bécs ostroma 1529-ben
…hosszú, 4 hónapos út után.
09. 26. a szultán még Bruck an der Leitha váránál táborozott e napon, viszont a szeraszker a ruméliai sereggel. Bécs várához vonult és ott ütött tábort.
09. 27. A török szulán megérkezett Bécs várához. A szpáhik és a janicsárok azonnal körülfogták a várat.
Éjjel sok eso esett.
09. 28. Az osztrákok kiütöttek a várból a török hadra. „…heves harc fejlodött ki.” Az összecsapásban egy csaus két jajabasi és néhány janicsár halt meg török részrol.
A vár leírása török szemmel: „…tökéletes erosségérol és szilárdságáról híres. Egyik oldaláról a tengerhez hasonló Duna vize határolja, a száraz felol pedig a levegobe nyúló falakkal van megerosítve; árokkal van kerítve és fényes palotákkal díszítve; a bálványimádásnak szilárd alapra épített lakóhelye…” „Bécs vára híres és az éghez hasonló erosség volt s fegyverek, hadi eszközök boségben, ágyúk és zarbuzánok igen nagy számmal voltak benne…” (Dzselálzáde Musztafa)
Éjjel óriási esozés volt és emiatt akkora sár lett, hogy az állatok néhány napig sem éjjel, sem nappal nem tudtak lefeküdni. Ez volt a hadjárat 141. napja.
09. 29. Újabb osztrák kitörés. Egy csapatnyi ember ütött ki a várból. A törökök most felkészültebbek voltak. A nagyvezírrel lévo egész sereg lóra ült, hogy ellentámadást kezdjenek. Amikor ezt az osztrákok észrevették visszafutottak a várba.
09.30. „Éjjel és nappal oly nagy hideg volt, a szél annyira fújt, s az eso annyira esett, hogy nem lehet leírni. Perváne bég, ulufedzsi basi csapatával megrohanta a várat.”
10. 01. A nagyvezír (valószínuleg haditanács okából) a szultánhoz ment, s magával vitte Kászim pasát és az összes agákat.
10. 02. Újabb osztrák kiütés a várból. A várnak azon az oldalán, ahol Mohamed szendroi bég állott. Heves harc fejlodött ki a csapatok között melynek az lett a vége, hogy a túleroben lévo török sereg visszauzte az osztrákokat a várba. A törökök „30 fejet vágtak le, s 10 gyaurt fogtak el élve.”
10. 03. Az osztrákok éjjel és nappal „szakadatlan” ágyúztak és puskákból tüzeltek a törökök átfázott és átázott seregére.
„Az éj beálltától másnap délelottig folytonosan esett az eso.”
A törökök a vár körül lövészárok rendszert építettek ki az ostrom alatt. Az éjjeli szolgálatra ide vezényelt janicsárok közül néhányan – a folytonos védelmi tüzérségi tuz következtében – megsebesültek.
„Az avlonyai záimok közül pedig egy …szubasi vértanúvá lon bombától találva.”
10. 04. Az osztrákok tovább folytatták az ágyúzást éjjel-nappal. Egy ágyúgolyó a ruméliai sereg ketkhudájának konyhája mellett esett le. (Itt értelemszeruen a ruméliai beglerbég ketkhudájáról van szó.)
10. 05. A török sereg hozzálát a várfalak aláaknázásához. „A szendroi és boszniai bégeknek parancs adatott, hogy összes hubéreseikkel ássák alá a vár falát.” Természetesen a lagimdzsik végezték a munkát.
A nagyvezír a vár ostromát, a rohamokat, a hadmuveleteket egy a vár közelében lévo dombról szokta vezényelni. Amikor ezt és a domb nevét megtudták az osztrákok, „erosen tüzeltek arra a dombra.” Ez nagyon nehezítette a nagyvezír és vezérkar irányító, szervezo munkáját.
Késobb még nagyobb eroket csoportosítottak át a várfalak aláaknázásához: „…az akindzsi bégeknek is parancs adatott, hogy az akindzsik…a várat ássák alá…”. „az összes timárt bíró szpáhik parancsot kaptak, hogy a vár falát ássák alá…”
A törökök már elkezdték a készülodést az elso nagy általános rohamhoz is, mert ugyanezen parancs értelmében a fenti haderonek rohamhágcsó készítést is elrendeltek.
A kapu khalkik és az anatóliai sereg parancsot kapott, hogy a vár elotti várárkokat töltsék fel rozsével. Tehát nagy terepmunka kezdodött, amelyben szinte az egész hadsereg részt kellett hogy vegyen.
Várdai Pál esztergomi érsek megérkezése a szultáni táborba: a magyarországi egyház fopapja „ide jövén meghódolt a szerencsés sah ofelségének (ti. a szultánnak).„ Tette ezt második alkalommal. Istvánffy Miklós szerint aztán „Ott tartották a táborban az egész ido alatt, míg Bécset keményen, de hiába ostromolták.”
10. 06. Osztrák kiütés a várból. Igen heves harc fejlodött ki. „Végre megverettek a hitetlenek, s egy részük visszament a várba; másik részük pedig, amint szintén be akart menni, összekeveredett a hit harcosaival, s a várbeli gyaurok – attól félve, hogy a hitetlenekkel együtt a közéjük keveredett harcosok is bemennek – bezárták a vár kapuját. Ekkor a kintmaradt hitetleneket kardra hányták. Ötszáznál több fejet vágtak le, többet pedig élve fogtak el.”
10. 07. Folytatódott a vár közelében végzett aláaknázási munka. „Mindegyik anatóliai bégnek 100-100 oszlop adatott, hogy a vár falának támasztékot csinálván, aláásathassák.”
Az osztrákok nagy szorgalommal, éjjel-nappal ágyúztak és bombákat szórtak. A törökök egy várbelit fogtak el, aki elmondta, hogy a király összes foembere, katonai és politikai vezetoje a várban van.
10. 08. Néhány osztrák, aki kiszökött a várból és török fogoly lett azt mondta a törököknek, hogy a várbeli harcosok már ki vannak fáradva.
Éjjel a törökök nagy támadásra számítottak. Ezért az összes foember és csapataik lóháton, csatára készen várták az összecsapást. A támadás elmaradt. Hogy milyen forrásból származott a hír, nem ír a szultáni napló.
10. 09. Aknák berobbantása: „…ikindi után, mikor a kello helyre ért aknát két helyen felrobbantották, a várnak azon a helyen lévo tornyai és falai kövestül, földestül együtt a levegobe repültek…”
A hirtelen támadt réseknél az ott lévok „…egy ideig igen hevesen támadtak és küzdöttek…” „Kemény tusa és küzdelem folyt, melyben igen sok ember veszett el…” Még pedig – Pecsevi szerint – mind a két részen. „…de mivel kevesen voltak (ti. az ostromlók), nem lehetett elfoglalni a várat.”
A Szultáni Napló szerint a keresztények (talán felmento csapatok, vagy portyázók, szabadcsapatok) „…kívülrol éjjel és nappal érkeztek, egy éjjeli támadástól félve, parancs adatott, hogy a padisah táborában az összes bölükök,„ a janicsárok és az anatóliai vitézek árkot ássanak a sátorok elé.”
Osztrák kitörés: a várnak azon az oldalán történt, ahol a szendroi bég állomásozott. Itt is heves küzdelmet provokáltak az osztrákok.
10. 10. A nagyvezír reggel a szultánhoz ment (valószínuleg haditanácskozás folyt e találkozójukon). Visszafelé jövet az agák elkísérték sátoráig.
„a vár alá ásott néhány aknából a gyaurok kettot fölfedezvén, megsemmisítették.”
10. 11. Akna robbantás: a törökök berobbantottak egy aknát: „…de mivel nem támadt kello nagyságú rés, csak Lufti janinai és Szulejmán avlonyai bég intéztek rohamot, más csapatok nem jöttek. Egy ideig küzdöttek, de végül is nem lehetett elfoglalni a várat.” Néhány török halt meg a harcban.
10. 12. A nagyvezír tanácskozásra hívta össze a ruméliai bégeket. A bégeknek elegük volt a háborúból. Ezeket mondták a nagyvezírnek: „…az ostromlás nem alkalmas idoben van; hogy szükség van élelmiszerekben, és hogy jobb volna hazaindulni…” Ezek voltak a fobb indokok melyek miatt a szultán kénytelen volt meghátrálni Bécs alól: Rossz idojárás: hideg, esozés, havazás. Élelmiszerhiány: az utánpótlás elégtelen volt. Szokások, fegyverzet hiányosságai, lázongástól való félelem, stb: nem volt szokás télen háborúzni a Török Birodalomban, nem is úgy készültek fel a hadjáratra, a tüzérség nem volt felszerelve nagy várromboló ágyúkkal, a rossz körülmények pedig nagyon lerontották a harci morált. Valószínuleg megszaporodtak a szökdösések, lázadástól lehetett tartani.
A fentiek figyelembevételével elhatározták, „…hogy 14-én rohamot intéznek, s akár elfoglaltatik a vár, akár nem, visszaindul a hadsereg. A janicsároknak 1000 akcse jutalmat állapítottak meg személyenként.
10. 13. Kihirdették a táborban, hogy 14-én lesz az elso nagy általános roham. Óriási jutalmat ígértek az elso katonának, aki eloször hatol be a várba: „…ha szubasi, szandzsákot, ha szpáhi, szubasi rangot, ha pedig nem hubéres, akkor 30 000 akcse jövedelmu ziámetet fog kapni!”
Takarmányozókat ejtettek foglyul a várból kiüto osztrák várkatonák. Igen sok törököt megöltek.
A szulán lóra ült és és megszemlélte a várfalon robbantott réseket. Ezek nagyon tetszettek neki és igen megdícsérte a nagyvezírt.
10. 14. Két aknát felrobbantottak és ezek olyan erejuek voltak, hogy a várfalon közelben több rés is támadt egyszerre. Így kituno lehetoség nyílt a vár rohamozására.
Diván: a szultán tudomására hozzák, hogy Ferdinánd király nincs a várban, így ot nem tudná elfogni a vár elfoglalása esetén sem. Ezért úgy döntött, hogy abbahagyják az ostromot. (Ez a hivatalos verzió.)
Idézet a Szultáni Naplóból: „…a vár népének megkegyelmezvén, családjaikat és összes vagyonukat meghagyva nekik. Parancs adatott, hogy senki ne menjen a vár közelébe, s hogy a sáncokban lévo janicsárok is hagyjanak fel a harccal.” Elhatározták a visszaindulást.
Az osztrákok kiütöttek a várból, és sikerült elhajtani két lovat és három tevét.
10. 15. A bécsi várvédok ismét kiütöttek. Igen nagy számban voltak és a szendroi bég táborát támadták meg ismét már sokadszorra. Végül a törökök visszaverték oket a várba.
A vár közelében lévo szolohegyek közt két osztrákot fogtak el. Talán hírszerzok voltak.
Az osztrákok heves ágyúzásba kezdtek, sot egy újabb kitörés alkalmával sok takarmányszállítót ejtettek rabul.
Éjjel az anatóliai sereg az ágyúkat a hajókhoz vontatta és hajókra rakta.
10. 16. Hajnalban is folytatódott az osztrákok heves ágyúzása: „…a kilott golyóknak nem volt száma.” Írta a török krónikás.
A janicsároknak kiosztották a megígért 1000 akcséket.
A török had elindult Bécs városa alól visszafelé. Portyázások befejezése.
10. 16. ÁLLOMÁSHELY EGY BÉCS KÖZELI HELYEN:
Diván: a bégek mindegyike díszruhát kapott a sikeres hadjáratért. Hálájuk kifejezéseként kezet csókoltak a szultánnak. A szeraszkernek egy arannyal és drágakövekkel kivert kardot, négy kaftánt, és öt erszény pénzt adott a padisah. A többi pasa is kapott ajándékot: mindegyik két kaftánt.
Látván a törökök elvonulását az osztrákok követet küldtek a táborba, aki a bécsiek nevében hódolatát fejezte ki a szultánnak és kegyelmet kért minden kereszténynek. A szultán kegyelmet gyakorolt és minden bécsi foglyot elengedett. Salm kapitány is elengedett három törököt a rabok közül.
Serege pánikszeruen menekült a vár alól, holott senki sem üldözte oket! Ágyúkat, poggyászt, otthagytak. A törökök rettegtek a téli idojárásban való háborúzástól.

Macskakő vára
Rákos és Meggyes között feküdt Macskád falu. (Errefelé találták meg 1866-ban a Mithras-szentélyt.) Ez a név késobb az elnémetesedés következtében Katzendorfra változott, de már csak a valamikor elpusztult falura emlékeznek azzal, hogy Weingarten zu Katzendorfként szólnak róla. A név magyar és német változata egyaránt arra utal, hogy a terület vadmacskában gazdag volt. A Macskád szó képzése pedig azt jelzi, hogy keletkezése nagyon korai, a XII. század után már nem valószínu. A falut az 1400-as évektol kezdve surun emlegetik, mert a soproniak itt több szolovel rendelkeztek. A Fertorákos-Meggyes közötti Macskád-Katzendorf területén jellegzetes szikla emelkedett ki a földbol. Erre épült a vár. Érdekes, hogy ennek a névbeli elofordulásáról olvashatunk ugyan, a valóságos képzodmény helyérol azonban máig sem. Sokáig az országhatár és a határsáv akadályozta a kutatást. Már 1940-ben megfogalmazták az addig is hangoztatott helyi hagyomány nyomán, hogy Rákostól délre, a Szárhalmi-erdoben talált romok Macskako várának omladékai. Nováki Gyulának és lelkes önkéntes segítoinek feltáró munkája nyomán kiderült azonban, hogy két mészégetorol van szó. Ugyanakkor felveti a régész, hogy Macskako – Katzenstein – erosségét a községtol északra, az országhatáron lévo Hausbergen kellene keresni, annál is inkább, mert ennek a dombnak a lábánál van a Katzendorfer-dulo. Osztrák példákra is hivatkozik. Arrafelé a középkorban emelt kis méretu várak dombját hívták Hausbergnek, vagyis házhegynek, nem várhegynek.
Helyét határozza meg egy levél, valamint Frigyes német császár jól értesültnek mondott énekmondója és krónikása, bizonyos Michael Beheim, utóbbi szerint egyenesen a tó partján emelték. A levelet Grafenegger Ulrik soproni ispán és városkapitány írta. Magyar fordításban: „Önök [mármint a városi tanács] jól tudják, hogy Macskakobol kiindulva nagy károk tétettek a tavon keresztül.” Dátum: 1463. Hol volt, hol nem volt? A kívánság adott. Meg kell keresni. Addig is, míg valaki nyomára lel, elégedjünk meg a történetével.
Frigyes a város kérésére már egy héttel a zálogbavétel után megerosítette Sopront minden kiváltságában. A más koronával megkoronázott I. Ulászló és az országnagyok hiába tiltakoztak, Frigyes kinevezte emberét a város élére kapitánynak. Ez az Ebersdorfer Zsigmond sem vesztegette az idejét: hamarosan megszerezte magának a soproniak bordézsmáját és Rákos minden jövedelmét. Házi Jeno szerint Ebersdorfer szerzeményének védelmében fogott hozzá Macskako várának építésébe, s olyan gyorsan haladt, hogy amikor a vele addig viszálykodó Vági Dénes rohonci várnagy és szalónaki várkapitány egy évre fegyverszünetet kötött a mohó nagyemberrel, ez az egyezség már kiterjedhetett Macskako várára is.

Mollay mást olvas ki az oklevelekbol. A kapitány és a városi jegyzo a dézsmafizetésen vitáztak 1451-ben. Ebersdorfer: „Ti a bordézsmát régtol fogva és az én idomben is, amikor Sopronban voltam, mindig Rákosra adtátok és azután Macskakore.” A jegyzo nem szól a várról. Ok a dézsmát mindig a püspöknek adták. Viszont a volt kapitány egyértelmuen fogalmaz a továbbiakban: „Úgy akarom a várat megtartani, ahogyan átvettem.” Ebbol az következik, hogy Ebersdorfer nem építtette, hanem megszerezte a várat is magának. Ezért kerülhetett be már 1443. március 13-án a Vági Dénessel kötött fegyverszünet szövegébe. Amíg Ebersdorfer volt ott az úr, addig nem illik az erosséget csak úgy rablóvárnak nevezni. Nem arról van szó, hogy felhagyott volna a korban szokásos hatalmaskodásokkal, de társadalmi rangja – hiszen Frigyes tanácsosaként került Sopron élére – biztosította számára a tekintélyt. Kapóra jött neki, hogy éppen üresedésben volt a püspöki szék. Onnan ugyanis Zólyomi Benedek Zágrábba költözött érseknek. A város és a várúr közötti viszály ettol függetlenül egyre jobban elmérgesedett. Frigyesnek be kellett avatkoznia. 1450-ben megparancsolta Ebersdorfernak, hogy ne zaklassa a soproniakat sem szüretükben, sem egyébként, mert nemsokára tisztázni fogja a magyar urakkal, hogy végtére is kinek fizessék a dézsmát a város polgárai. A tárgyaláson azonban megegyezés nem született, csak határozat egy tizenhat tagú bizottság felállításáról. Azt nem tudjuk, hogy ez a bizottság mit végzett, ám a sors, legalábbis a várúr számára, lezárta az ügyet. Ebersdorfer 1452-ben végrendeletileg az erosséget minden tartozékával együtt Albert nevu testvérére hagyta, o pedig még abban az évben elhalálozott.
Az örökös nyakába vehette a dézsmával kapcsolatos gondokat is. Frigyes 1452. szeptember 11-én megállapodást hozott össze a vitázók között. A város bordézsmáját Szent Márton napjától számított nyolc napig a püspök soproni házában tárolják. Ha addig nem viszik el, Macskako várának jut. A rákosi hegyvám viszont mindenképpen Ebersdorfer Alberté. A szolgák által elkövetett gyilkosságért – mert közben ilyesmi is történt – ezek felelnek, a foglyokat pedig kölcsönösen engedjék szabadon.
Az új tulajdonost ezzel a döntéssel igen nagy veszteség érte. Hiszen a soproni dézsma legalább tízszerese volt annak a mennyiségnek, amit Rákosból egyáltalán kisajtolhatott. Egyszeriben elvesztette jelentoségét a vár is. Ebersdorfer Albert levonta a tanulságot, s az erosséget már 1452. október végén eladta. A vevo Ladendorfer János. Sajnos az ekkor készült jegyzékek, amelyek alapján pontos képünk lehetne a várról, nincsenek meg. Mindössze a felszerelésrol készült kimutatás ismeretes. Azt a vevo csak kölcsönbe kapta két évre, amíg ki tudja fizetni az árát. Az összeállításban nyolc mázsa puskapor, három mázsa ólom, négy hosszú vaságyú, kétszáz-kétszáz darab ko-, illetve vasgolyó, pajzsok, kézi puskák, szakállas puskák és sok egyéb szerepel, többek között egy teljes kovácsmuhely, fujtatóval együtt. Nem olyan nagy védelmi ero, mégis a zavaros helyzet miatt arra elég volt, hogy a várbeliek dacolhattak az uralkodókkal. El is kezdték. Kisebb-nagyobb túlkapások már ekkor elofordultak, de a java még hátra volt. Híradás szólt arról, hogy lovas és gyalogos katonák érkeztek a várba, de nem kell tolük tartani. Ettol számított fél évvel késobb azonban a kapuvári várnagyok levélben tudatták Sopronnal, hogy a macskakoiek sorozatos rablásokat követnek el. Ne segítsék oket, hanem inkább fogjanak össze soproniak és kapuváriak ellenük, az utasok védelmében. A levél nem tévesztette el hatását, s mihelyt a városbeliek is rossz tapasztalatokat gyujtöttek a rablókról, jelentették a császárnak. Frigyes visszaírt, hogy felhívta a magyar király figyelmét ezekre az ügyekre.

A két koronás fo levelezésének az a magyarázata, hogy amikor Sopron el volt zálogosítva, Macskako változatlanul a magyar király fennhatósága alá tartozott. Ezt a német uralkodó 1453-ban úgy fogalmazta meg, hogy V. László azt tesz a várral, amit akar, mert azt nemcsak, hogy sohasem birtokolta a császár, de nem is vágyódik utána. 1455 nyaráig tulajdonképpen semmi rendkívüli sem történt. Ekkor a vár eddigi tulajdonosa, Ladendorfer János eladta Macskakot. Vevok ketten jelentkeztek: Weitraher Konrád Sopronkertesrol (Baumgarten am Burgenland) és Gileis Farkas Hofból – ma mindketto Ausztriában. A két címeres gazember akkor már túl volt a Kanizsai család számos birtokának alapos elpusztításán. Tizenhat község nevét sorolhatnánk föl, ahonnan elhajtották a jobbágyok jószágait, felégették házaikat, sok parasztot megöltek vagy fogságra vetettek. A hivatalos vizsgálat tízezer aranyforintnyi kárt állapított meg. Weitrahert még az is terhelte, hogy szövetségben két Kanizsai gróffal, csehekkel és osztrákokkal kirabolta Sárvárt, és még mindig megszállva tartja. A közbiztonságra jellemzo, hogy Ladendorfer egyik megbízottja nem mert lóháton elindulni Ausztriából Sopronba, mert – ahogy írja – az utakon most nagyon barátságtalanok a viszonyok. Késobb még csak rosszabbodtak…
Ide kívánkozik az egyik soproni iparos szomorú sorsa. A monda az úgynevezett Pék-kereszt keletkezésérol szól. A mester rendszeres szállítója volt a rákosi „várnagynak”. Gyalog vitte a kenyereket és különféle süteményeket a kastélyba, s idonként megkapta az érte járó pénzt. Figyelmeztették, vigyázzon, rablók támadhatják meg. Vigyázott, amennyire tudott, mégsem kerülhette el sorsát. Macskako várának martalócai megfigyelték, lerohanták, elvették a keresményét, és még meg is ölték. Ahol a merénylet történt, oda állították fel a polgárok az útszéli kokeresztet. Ma a Soproni Múzeum kertjében látható. Gileis rövidesen meghalt. Weitraher – beülve Macskako várába – az 1456. évi szüret idejének közeledtére kijelentette, hogy ragaszkodik a soproni dézsmához, mert a várral együtt Rákost is megvette. Jogtalan követelésére összefogtak ellene császár és király és püspök és város, így aztán ezúttal engedni volt kénytelen. Ez idoben, egy 1457-beli oklevélben írták le eloször a falu német nevét, Kroisbachot, Krewspach formájában.
Amikor Mátyást 1458-ban királlyá választották, vissza akarta szerezni a koronát Frigyestol. A tárgyalások nem vezettek eredményre. Kitört a háború. Weitraher kihasználta a helyzetet, és végigfosztogatta a zálogos területeket.

A császár erre annyira felboszült, hogy Macskako várára szabadította Grafenegg Ulrikot, a soproni városkapitányt, 1463-ban. Az ostrom azonban nagyon vontatottan haladt. Ennek oka részben a védok kemény ellenállása, részben az volt, hogy a kapitány „távirányítással”, Bécsbol vagy más tartózkodási helyérol vezette. Hat hét múltán pedig végképp abbamaradt, mert az uralkodók békét kötöttek, a város a zálogtól megszabadult, a kapitány elvesztette tisztségét, s ezzel kötelezettségét is, hogy a rablóvárat bevegye.
A sikertelen ostrom oly mértékben növelte meg a rablóvezér önérzetét, hogy szövetségre lépve a Köpcsénynél gyülekezo csehekkel, megüzente a háborút a császárnak. Frigyes persze értesítette errol a soproniakat is. Mátyás a vitéz Török Ambrust állította a város élére, és titkos utasításában megbízta Macskako elpusztításával. Ez azért is idoszeruvé vált, mert a várba folyamatosan érkeztek a huszita harcosok, úgyhogy már a falakon kívül kellett letáboroztatni oket.
Közben egy régebbi tartozás kapcsán megegyezés született a Kanizsaiak és Weitraher között Sopronban, választott bíróság elott. Alighogy megkötötték az egyezséget, a városkapitány kihasználta az alkalmat, és Weitrahert kíséretével együtt fogságra vetette. A választott bíróság elnöke tiltakozott, de megmagyarázták neki, hogy nem hitszegésrol van szó, hiszen a tárgyaláshoz sem a városnak, sem kapitányának semmi köze. A jó alkalmat pedig kár lett volna elszalasztani. A macskakoiek fenyegetodzéseire válaszul a soproniak megígérték a foglyok szabadon bocsátását, ha a két fokolompos két-kétezer aranyforint váltságdíjat fizet, illetve ha Weitraher a várat lerombolja, s többé nem mutatkoznak sem Magyarországon, sem Ausztriában.
Mivel a haramiával szemben állók érdeke most az egyszer egybeesett, Macskako várának sorsa megpecsételodött. 1464 utolján a polgármester számadáskönyvébe írhatta, hogy mennyit fizetett a komuveseknek, akik a lerontásra vonatkozó parancsot végbevitték. A vár nem volt többé. A husziták azonban bosszút esküdtek, s 1465. szeptember 7-én megrohanták, kirabolták és felgyújtották Sopron külvárosát. Hatalmas kár keletkezett, ám a város hiába kért kártérítést az uralkodóktól, csak együttérzést kaphatott.


A Sopronban használt bécsi mértékegységek
(Lechner Jenő-Warga László: Építők zsebkönyve 1904 adatai alapján):
Hosszmértékek: 1 bécsi öl (Klafter) = 6 bécsi láb = 72 bécsi hüvelyk = 1,896484 m;
1 bécsi láb (Schuh) = 12 bécsi hüvelyk = 144 vonal = 31,6081 cm;
1 bécsi hüvelyk (Zoll) = 12 bécsi vonal = 2,63405 cm;
1 bécsi vonal (Linie) = 12 pont = 2,19505 mm;
1 bécsi rőf (Elle) = 29,58 hüvelyk = 0,777558 m;
1 osztrák postamérföld (Postmeile) = 4000 bécsi öl = 7,585936 km.
Területmérték: négyszögöl (Quadratklafter) = 26 bécsi láb = 3,596652 m2.
Súlymértékek: 1 bécsi mázsa (Zentner) = 100 bécsi font = 56,006 kg;
1 bécsi font (Pfund) = 32 bécsi lat = 56,006 dekagramm;
1 bécsi lat (Lot) = 4 nehezék = 1,75019 dekagramm;
1 bécsi nehezék (Briefbeschwerer?) = 4,3755 g.
Űrmértékek: 1 (bécsi) köböl (Kübel) = 216 köbláb = 6,820992 m3;
1 pozsonyi mérő = 2 véka (Scheffel) = 62,53 liter;
1 bécsi mérő (Metze) = 0,9833 pozsonyi mérő;
1 német akó (Eimer) = 40 pint = 26,5890 liter;
1 bécsi pint (Pinte) = 4 messzely = 1,41472 liter;
1 bécsi messzely (Seidel) = 0,35368 liter;
1 köböl (Kübel, gabonamérésre) = 2 pozsonyi mér! = 4 véka = 125,6 liter.
Hőmérő: Réaumur, René Antoine Ferchault de (1683—1757) francia fizikus skálája szerinti 1 °R = 5/4 °C. Hét-nyolc évtizede a szobahőmérőkön még mind a két skálát ábrázolták.
Helyi idő: a ma használt zónaidő nálunk 1890. 10. 01-jén lépett életbe. Addig a prágai (és bécsi) iőt mérték. Ez Budához képest 18 perccel van ténylegesen hátrább.

Honnan származik az Ödenburg és a Sopron elnevezés?
Ödenburg azt akarja mondani, hogy vár a pusztaságban. Mivel Ödenburg a jelen
időkben nem az, úgy ennek az okát a régmúlt időkben kell keresni. Az idősebb Plinius, aki
időszámításunk szerint 23-ban született és 88-ban halt meg, említi először Ödenburgot. Ő
ugyanis azt mondja harmadik könyvének 27. fejezetében, hogy a noricumiakkal határos a
Peiso tó és a bój pusztaság, ahol már vannak lakott helyek – Sabaria (Szombathely) és
Scarabantia (Ödenburg). – Scarabantia az utolsó, latinos szótag elhagyásával német szó, a
mai kiejtés szerint hívhatnánk Schaarenbantnak. A Schaaren értsd hadsereg, alapjában véve
egyértelmű. Bant egy régi német szó, jelentése határ, végvidék. Tehát az egész szó nem több
és nem kevesebb, mint határőrvidék. Elnevezés, amely az akkori körülményekre nagyon is
illik. Sabaria ezzel szemben római. Raktárt, vagy vértek és páncélok lerakatát jelenti, tehát
valójában fegyverkamra. Néhány évszázaddal később azt látjuk, hogy a longobardok lakják
ezt a környéket. 568-ban Alboin király elhagyta Fertő melletti székhelyét, azaz Ödenburgot és
longobardjaival együtt Itáliába költözött. És Ödenburg ismét vár lett a pusztában. Amikor a
magyarok betörtek, Ödenburgra még Scharabant néven találtak rá. Mert Sopron nem más,
mint az eltorzított Scharabant, amelyből először Scharban (Schabran, aztán Schapran) és
végre Sopron mondatott ki. 1096-ban Kálmán király Ödenburgban tárgyalt a keresztesekkel
Magyarországon való átvonulásukról. A francia krónikások a helyet Ciperon várának
nevezték. Végtére az Ottokár cseh király és Kun László magyar király közötti háborúban az
előbbi elfoglalta Ödenburgot 1273 októberében és tűzzel-vassal igázta le a környéket a
Rábáig. Végül a kifosztott vidék megtagadta tőle a szükséges élelmet, mire el kellett vonulnia.
Akkor úgy látszik mellőzte a város az Ödenburg nevet és máig a magyar Sopront viseli, bár
megmaradtak az eredeti Scarabantia név nyomai.
42. Ehrburg = Oedeburg [...], ma Ödenburg

Kiegészítésre vár

-1433 pestisjárvány

-Franz von der Trenck báró : (* Reggio di Calabria, 1711. január 1 – † Brünn, 1749. október 14.) Sopronban nevelkedett a jezsuiták keze alatt. 17 éves korában (1728-ban) szolgálatot vállalt a Habsburg császári hadseregben 1567 kir. rendeletet soproni kálvinisták és az újrakeresztelok ellen A Vasárúgyár Rt Sopron-Graz cég 1909-ben acél és lágyvas öntödét létesített a soproni Ágfalvi úton. Ez az öntöde a közös hadsereg részére patkókat öntött. A patkógyártást az öntöde 1938-ig végezte. E cég 1901-ben alakult a Weitzer János Gép- és Waggongyár és Vasöntöde Rt tulajdonát képezo Soproni Vasárúgyár és a Gráci Lapp testvérek Lakatosárúgyárának összavonásával. Száz éve történt. Katonalázadás Sopronban, 1903-ban. In: Soproni Szemle 2003/2. 57. évf. 117-123. p. Sopron a francia megszállás alatt, 1809-ben. In: Soproni Szemle 2002/2. 91-112. p.

Felhasznált irodalom:

http://books.google.hu/books/about/Sopron_szabad_kir%C3%A1lyi_v%C3%A1ros_t%C3%B6rt%C3%A9net.html?id=Qi_5ZwEACAAJ&redir_esc=y
http://konyvar.hu/sumeghy-dezso/sopron-varmegye-leveltaranak-oklevel-gyujtemenye-iresz-1236-1526/
http://epa.uz.ua/01900/01977/00077/pdf/EPA01977_Soproni_Szemle_1967-xxi-3.pdf
http://www.danielcsoport.hu/irasok/a-zsidok-tortenete-sopronban/
Soproni boszorkányperek 1429-1702
Első telekkönyv
Sopron belvárosának házai és háztulajdonosai 1488-1939
Domonkos Ottónak „Ár- és bérlimitációk Sopron városban és Sopron megyében (XVI–XIX. század)” című, a Magyarság Néprajza 1980
Soproni Levléltár

KŐSZEGHI-MÁRTONY KÁROLY (Sopron, 1783. márc. 12. – Brünn, 1848. júl. 21.) a bécsi hadmérnöki iskolát végezte el.

Réthly Antal: Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1700-ig
Hárs József: Szemelvények Johann Karl Schuster feljegyzéseiből

Németh Ildikó: Boszorkányperek Sopronban

Házi Jenő: Soproni polgárcsaládok 1535-1848.

Irodalom: koszorugabor@gmail.com

Hibajelentés: support.point@hotmail.com